A FILM FELBUKKANÁSA. PRE-CINEMA. EGY MÉDIUM SZÜLETÉSE

Már a 10. században megjelent a vetített kép a kínai árnyjátékok formájában, bizonyítva, hogy a történetek vizuális elmesélésére az ember mindig is szükséget érzett. Ezek a figurák ugyanazon az elven működtek, mint ahogy a falra vetített, kezünkkel megformált pillangóárnyék is. Ugyanennek a koncepciónak egy másik, ma már kortárs művészetként ismert módja az árnyéktánc: a színészek egy hatalmas lepel mögött mesélnek el egy történetet testük mozgásának árnyékával.

(kép forrása: Wikipédia)

A laterna magica (vagy bűvös lámpás) ennél jóval "modernebb", hiszen gyakorlatilag egy kezdetleges gépről beszélhetünk. A vetítés elvének első ábrázolása 1420-ból származik, míg az első laterna magicát 1473-ban Leone Battista Alberti építi meg, de mai formájának első megjelenése az 1470-es évekre tehető.

A laterna magica működési elve nagyon egyszerű: a lencsére festett képek egy lámpás segítségével vászonra vetíthetők, s ahogy a lencsék cserélődnek, a néző a képek mozgásának illúzióját érzékeli. 

A laterna magica végül átkerül a vándormutatványosokhoz, így a populáris szórakoztatás eszközévé válik.

1798-ban egy másik szórakoztatási fajta, nevezhetjük akár a horrorfilmek elődjének is, jelenik meg a belga Étienne-Gaspard Robert, művésznevén Robertson keze által. Előadásait Phantasmagoriáknak nevezte, és a fent említett laterna magica egy általa fejlesztett verzióját használva, igencsak hatásosan, szellemekhez hasonló képeket vetített. Ezt kombinálta a teremben szálló füsttel és showman-tehetségével - és az eredmény... Nos, ez a Robertson memoirjából származó illusztráció magáért beszél:

(kép forrása: Wikipédia)

Hogyha jól megnézitek a képet, látszik, hogy néhányan kivont karddal támadnak a szellemképekre, és egy férfi még a pisztolyát is rászegezi. Kétségtelenül szórakoztató nak tűnik.

Ezek az eszközök azonban leginkább az állókép vetítésére szorítkoztak. Az állókép megmozdulása az 1800-as évek elejére tehető, amikoris megjelent a taumatróp és a phenakisztoszkóp.

A taumatrópot 1825-1827 között fejlesztette ki John Ayton Paris vagy P. M. Roget. A taumatróp egy igencsak elterjedt játék volt a 19. században, egy lemez két oldalára két különböző képet festettek, és a belefűzött zsinór által az egymást gyorsan váltó képek egybemosódtak.

(Sleepy Hollow, 1999, Tim Burton)

A phenakisztoszkóp körülbelül ugyanebben az időben jelent meg  Joseph Antoine Plateau felfedezésében, aki egy középen fogantyúval forgatható lemezen 8 vagy 16 rést és képet használ. Ha egy résen átnézünk egy tükörbe, akkor úgy látjuk, mintha a rések nem, de a képek mozognának.

(kép forrása: ektf.hu)

A kaleidoszkópot talán nem kell bemutatnom nektek. Gyermekkorunk játékát David Brewster találta fel 1815-ben, és igencsak nagy ambíciókat fűzött találmányához: azt gondolta ugyanis, hogy a művészet forradalmi eszközévé válhat azzal, hogy egyszerű formákat megfordít és megtöbbszöröz.

(kép forrása: fotoklikk.hu)

Ugyanezen az élményen alapult a kromatóp is, amely nem formákat, hanem színeket változtatott.

(kép forrása: fotoklikk.hu)

A zootróp William George Horner nevéhez kapcsolódik, és feltalálója 1834-ben számolt be a magyarul csodadobként is ismert eszközről. A felül nyitott, alul zárt üreges papírhengert egy függőleges tengely körül forgatták, a belülre a mozgás fázisait ábrázoló papírszalagot ragasztottak. A csodadobot gyorsan forgatva, a kis réseken benézve mozgó kép volt látható.

(kép forrása: ektf.hu)

1868-ban J. D. Linnet bemutatta a zsebmozit vagy flipbookot. Biztosan rajzoltál te is unalmas órákon a füzeted sarkába kis pálcikaemberkéket, és amikor gyorsan végigpörgetted a lapokat, az emberkéd futni látszott. A németül duamenkinónak nevezett találmány ugyanezen az alapon működik.

(a képen egy mechanikus flipbookot láthattok, forrás: gizmodo.in)

A kinora vagy mutoszkóp már nagyon közel jár a mozihoz: Herman Casler szabadalmazta 1895-ben, de még a harmincas években is lehetett vele találkozni, pénzbedobós változata a pályaudvarokon szolgált időtöltésként. A mutoszkóp egy fa- vagy fémdoboz, belsejében a külön lapokon szereplő 800-1000 fázisképet sugárirányban erősítették fel egy függőleges tengelyre. A képeket vékony, ruganyos, a zavaró reflexfényeket kiküszöbölő, feketére festett hátú bádoglapra ragaszották. A fadoboz tetején nagyítóüveggel ellátott, fényt árnyékoló betekintő nyílás volt, amelyen keresztül a néző rövid ideig látja a - többnyire elektromosan megvilágított - képeket, amelyeket egy keresztléccel egy-egy pillanatra megállítanak a betekintőnyílás előtt.¹

(képek forrása: fotoklikk.hu)

Emile Reynaud nemcsak tökéletesítette a zootrópot - és most egy fontos mérföldkőhöz érkezünk: de színházi előadássá is avatta. 1877-ben szabadalmaztatta praxinoszkópját, a tökéletesített csodadobot, és 1879-ben létre is jött az első praxinoszkóp-színház, és ennek nyomán a praxinoszkóp-vetítő. A praxinoszkóp-színház újdonsága, hogy a mozgó jelenetek egy színházi díszletben játszódnak. A díszlet a játékdoboz felnyitható, rögzíthető tetejében helyezkedik el, a néző egyszerre látja a mozgást és mögötte a statikus díszletet. Két kereten keresztül nézünk bele egy tükörbe, a hátsó keretben lévő tükör azonban középen nincs foncsorozva, átláthatunk rajta. A nézőhöz közelebb eső keret (általában dobozfedél) első oldalára fel van festve egy színes kép, pl. egy cirkuszporond zsúfolt nézőtérrel, ami tükröződik a hátsó kereten lévő tükörben. Ha a praxinoszkóp akrobatát mutat, az összhatás komplett cirkuszi mutatvány. Ezúttal Reynaud a képeket fekete alapra festi, ami két előnnyel jár. A képek közötti fekete mező helyettesíti a „normál” zootrópokban használatos rések közötti fekete sávot, vagyis a képek közötti megszakítást, ami az utóképhatáshoz szükséges. Másrészt pedig az az üveglap, amin az animált képek és a díszlet egymásra épül, a fekete felület miatt tükrözővé válik, ami egyedülálló játékot eredményez. A praxinoszkóp-színházakat házi használatra is meg lehetett vásárolni, az E. Mazo nevű párizsi cég katalógus alapján szállította a kért ábrakombinációkat.²

1889-ben azonban, szintén Reynaud jóvoltából még közelebb, sőt, a legközelebb jutunk ahhoz a mozihoz, amit ismerünk. Reynaud ugyanis megnyitotta az optikai színházat, melyhez celluloidot használt, arra festette fel a vetítendő képeket. Valódi mozizás volt ez, annyi különbséggel, hogy nem fényképeket, hanem festett képeket vetítettek - akár az első rajzfilmnek is nevezhetnénk. Ugyanakkor egy másik, hatalmas újítás is kapcsolódik ehhez: a képekhez tökéletesen passzoló hangeffektus.

Reynaud 1892-ben a Musée Grévinben hatalmas sikerrel vetíti rajzfilmjeit, és 1900-ig 12.800 előadás volt a háta mögött (naponta 5-6 vetítés zajlott). A mozi megjelenése azonban -ironikusan, kétségtelenül- tönkreteszi az optikia színházat, s Reynaud csalódottságában felszerelését a Szajnába dobja.

Florae

>> Következő cikk: A fotografikus kép

¹ direkt idézet: Kolta Magdolna: Képmutogatók. A fotográfiai látás kultúrtörténete (online, fotoklikk.hu)

² direkt idézet: Kolta Magdolna: Képmutogatók. A fotográfiai látás kultúrtörténete (online, fotoklikk.hu)

Forrás: 

- Kolta Magdolna: Képmutogatók. A fotográfiai látás kultúrtörténete (online, fotoklikk.hu)
- egyetemi anyag, szemináriumok és előadások, ill. jegyzeteim

A tartalom az én fogalmazásom és írásom, direkt idézet esetén a forrást megjelöltem, ill. a képek forrását a képek alatt feltüntettem.